Terápiás kutya lettem

Képzeljétek sikerült.
Most már az én hivatalos besorolásom is Terápiás segítőkutya.
December 11-ei vizsgával váltam hivatalosan azzá, amire hónapok óta készülünk anyagazdival.
Már egy ideje szerettem volna beszámolni a vizsgáról, csak anyagazdi állandóan a gépen lógott, mert a habilitációs kutyakiképzői vizsgájára készült. De jelentem az is sikerült.

De térjünk vissza a vizsgámhoz. Először szeretnék köszöneteket mondani. Köszönet illeti a Gyermekek házát (http://www.gyermekekhaza.hu/), ahol a nagyszerű 4. osztályos tanulókkal készülhettünk, nélkülük és szeretetük nélkül nem sikerült volna. Természetesen ugyanekkora köszönet illeti, az igazgatónőt Kókayné Lányi Mariettát, aki szerintem jobban izgult értünk, mint mi magunk.
Köszönjük még Loványi Eszternek és Kukunak, mert nagyszerű partnerek voltak a felkészülési órákon, mint tanulótársak.
És persze nem utolsósorban Mányik Richárdnak a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület elnökének, akik foglalkozott velünk és képzett minket, hogy minden simán menjen.

Magáról a vizsgáról annyit szeretnék elmesélni, hogy jó magam nagyon élveztem a feladatok végrehajtását, hiszen, mint köztudott imádok gyerekek között játszani, ha ehhez jó adag simogatás és kaja is társul, akkor aztán végképp.
Voltak pacsi adós feladataim, és mivel nagyon bátor gyerekekről van szó simán kérték búcsúzáskor a dupla pacsit is, pedig azt nem mindenki meri bevállalni. A kedvenc feladatunk továbbra is az maradt, amikor körém gyűltek és a kihúzott kártyák alapján testrészeimet mutogatták, érintették meg, a végén egy hatalmas adag simogatással jutalmaztak meg.

A vizsga után még csináltunk egy nagy közös osztály fotót is.
Jöjjenek a képek.

A kedvenc feladatunk

Futkározás

Kukus és Nyafi :)

Az osztályunk

Terápiás vizsgára készülök

Arról már meséltem, hogy terápiás vizsgára készülök. És a temperamentum vizsgám már meg is van.
De pár hete ténylegesen elkezdtem a felkészülésemet a vizsgára, ami azt jelenti, hogy járunk anyagazdival foglalkozásokat tartani gyerekeknek.

Egy 25 fős 4.-es osztályba járunk, ahol ép gyerekek járnak együtt egy fogyatékkal élő társaikkal. Ebbe az osztályba több hallássérült (siket) gyerek és egy értelmi fogyatékos fiú is van. Nagyon szép látni, hogy hogyan támogatják az ép gyerekek fogyatékos társaikat, hogyan örülnek egymás sikereinek a foglalkozásokon.

Nekem sem volt könnyű elsőre, hiszen a hallássérült gyerekek máshogyan beszélnek, a vezényszavak kicsit máshogy hangzanak, de pár alkalom után azért belerázódik az ember kutyája, ha nagyon figyel, és jó látni az örömüket, hogy nekik is megcsinálom, amit kérnek.

Többféle feladatot gyakorlunk, az első, amikor megérkezünk mindenki odajön üdvözölni, pacsit kérnek, amit nagyon szívesen adok, cserébe pedig simogatással és fini falatokkal jutalmaznak.

Van futkározós feladat, amit kutyás körökben mancsfoglalónak hívunk, kicsit hasonlatos a székfoglalóhoz. Ez elsőre nehezen ment, mert a gyerekek körülöttem futkároztak, nekem pedig egy helyben kellett maradnom, pedig szívesen szaladtam volna én is.

A kedvenc feladatom, amikor anyagazdi és a gyerekek körém ülnek, miközben én lefekszem a földre. A hámomra ragasztott zsebekben ilyenkor izgalmas feladatok várnak rájuk. Húznak egy kártyát, amin szerepel egy testrészt. Ezt először magukon kell megmutatni, utána meg rajtam. A gyerekek is nagyon szeretik ezt a részt.

Ezeken kívül csinálunk más feladatokat is, de ezek számomra a legizgalmasabbak.
Remélem a vizsga is jól fog sikerülni. Drukkoljatok.

T meg én

Pár hete T néhány napra beköltözött hozzánk. Ő az egyik tanuló társam, egy border collie, aki hamarosan szintén terápiás segítőkutya lesz, mint én.

Először nem voltam, teljesen elragadtatva az ötlettel, hogy T jön hozzánk, és nem én leszek az egyetlen kutya, aki élvezheti a gazdik szeretetét. Bár nem kellett hozzá sok idő és megváltozott a véleményem. Mégiscsak jó ha van otthon még egy kutya társ.

Többek között lehet vele szövetkezni Béla ellen (mint korábban említettem ő a macska lakótársam). És ha gazdiéknak nincs kedve játszani, T bármikor kapható volt egy kis birkózásra. Így nagyon gyorsan eltelt az a pár nap. Voltunk kirándulni erdőben, ahol nagyot kergetőztünk, étteremben, ahol kipihentük ez erdő fáradalmait.

Őszintén szólva, ha nem lenne ilyen kis fiatal még talán bele is tudnék szeretni, de hát ő még nagyon kis fiatalka kan. De psszt, jobb ha ezt nem tudja meg, úgyis letagadnám.

És íme néhány fotó.

 És egy videó arról, hogyan is játszottunk együtt

Vonzások és állatságok

Azt hiszem a most következő képekhez nem kell sokat hozzáfűzni.
Anyagazdi azt mondja időnként jó a fajok közti kommunikáció, én megpróbáltam. Cuki voltam, ahogy szoktam. De csak nyelvnyújtogatást kaptam.

Budakeszi érzékenyítő program

Rengeteg minden történik velem azóta, hogy meg lett a temperamentum vizsgám.
November 8-án a Nagy Sándor József Gimnáziumban voltunk az egyesülettel érzékenyítő programot tartani 14-15 éves korosztály számára.
Az egyesület a Norvég Civil Támogatási Alaptól nyert pályázaton a "Beszéljünk nyíltan a fogyatékossággal" című programjával. A program keretén belül országos szinten több óvodába, iskolába és munkahelyre is el fogunk látogatni, hogy megmutassuk az ép embereknek, hogy a fogyatékkal élők is ugyanúgy élik hétköznapjaikat, mint mindenki más, csak esetlegesen más problémákkal kell megküzdeniük.
A program egyik ilyen állomása volt Budakeszi.
Kamaszok révén kicsit lassabban oldódtak a fiatalok, mint ahhoz én szokva vagyok, mondjuk kisgyerekek esetén, de minden cukiságomat latba vetettem, hogy megkedveljenek. Ebben persze segítségemre volt Joya is, mivel a terápiás segítőkutyákról szóló részt ketten csináljuk.

Velük volt még aznap Kuku (a hangjelző kutya) és T, aki szintén tanuló terápiás segítőkutya.

Hosszúra sikeredett ez a pénteki nap, ugyanis délután megkezdtem felkészülésemet a Gyermekek Házában a második körös, a már tényleges terápiás vizsgámra. Erre a vizsgára, Kukuval együtt készülünk, mert amellett, hogy ő már vizsgázott segítőkutya, most szeretné a terápiás vizsgát is letenni.
A gyerekek nagyon helyesek, 4. osztályosok és 25-en vannak. Nagyon szeretem ezeket, a felkészüléseket, mivel köszönéssel indulunk, ami azt jelenti, hogy mindenki odajön hozzám, kér egy pacsit és cserébe én kapok jutalomfalatot. Néha hülyéskedek is egy kicsit a gyerekeknek, mert olyankor jókat nevetnek rajtam és végül is az cél, hogy mindenki jól érezze magát.

Végül pedig csatolok néhány képeket a budakeszin folyó munkáról.

Temperamentum vizsga

Éljen, éljen, éljen.
Az első nagy próbatételen túl vagyok, hogy igazi terápiás kutyává válhassak.
Október 24-én letettem az első vizsgámat Lakitelken, ahol épp kutyás táborban voltunk a többiekkel.

Több fronton is bizonyítanom kellett rátermettségemet.
Azt nézték mennyire bírom, ha "fura" hangoskodó emberek egyszerre jönnek, minden kérdezés nélkül simogatnak. Kaját adnak, közben zajonganak, vagy épp kaját vesznek el tőlem.

Mondhatni egészen jól bírtam, kaptam sok dicséretet is, anyagazdi és apagazdi is nagyon büszke volt rám.
Igaz péntekre már nagyon elfáradtam, de menni kellett még Noszvajra a hétvégére. De annyira nem bántam, végre együtt volt az egész család.

Gratulálnom kell a velem vizsgázóknak is, akik közül többen szintén nagyon ügyesen vették az akadályt.
Így együtt folytathatjuk a felkészülést.

A táborunk is fantasztikusan sikerült, a gazdikat érzékenyítő , minket kutyákat játékos feladatok várták.

Voltak ügyes fotósok is. Rólam is lőttek pár szuper képet, ezekkel búcsúzom.

Sérülés a hétvégén

A hétvégén rosszalkodtam kicsit.
Ez biztos azért is van, mert mostanában felborult az életem. Először anyagazdi tűnt el jó pár napra, aztán épp, hogy újra együtt lett a család, apagazdi ment el. Nem tudtam ezeket hova tenni.

Jól is jött, hogy anyagazdi vasárnap elvitt agilityzni, így a feszültségemet végre volt hol levezetnem.
Igen ám, de amíg anyagazdiék pályát állítottak én külön utakat fedeztem fel a kutyasuli melletti kiserdőben, izgi szagok vonzottak arra, a gyengébb gyomrúak kedvéért nem fejteném ki részletesebben, de mit tegyek kopó vagyok. Sajnos nem vettem észre az üvegszilánkokat, így egy elvágta a talpam.

Próbáltam nem szólni anyagazdinak, mert nem akartam lebukni. De hát eléggé vérzett, meg kicsit fájt is, így amikor elkezdtünk edzeni és vártam az indító parancsot, felemeltem a fájós lábam, anyagazdinak persze rögtön feltűnt és megnézte. Letörölgette a vért róla, jeleztem neki, hogy jól vagyok inkább edzünk már.

Közben rájöttem, nem is baj, hogy kiderült a sérülés, hiszen majd alkalomadtán tudok erre hivatkozni.

Jót edzettünk, teljesen kifáradtam, hazafelé az autóban el is aludtam.
Jó volt hazaérni, apagazdi még ugyan sehol, de jöttek vendég, és amit imádok, beszélgetés közben falatoztak így megpróbáltam minden csáberőmet bevetni egy kis falatért.

Persze anyagazdi rám szólt, hogy fejezzem be, és menjek a helyemre. Miközben elindultam kifelé a konyhából jött az ötlet, jaj de hát nekem fáj a lábam. Gyorsan sántikálásra váltottam és mikor anyagazdihoz értem leültem és szomorúan nézve felemeltem a lábam, hogy mennyire fáj.
Hát, sajnos nem jött be, csak nevetett rajtam, mint aki számított erre, nem is értem, pedig ha fáj valamim és szólok mindig aggódik, vigasztal, finomságokkal halmoz el, most meg csak valami picit csípőssel kenegeti a mancsom, mondván, hogy nehogy elfertőződjön a seb.

Újabb nyaralás

Hú de elmaradtam és ellustultam, pedig nagyon terveztem, hogy amint a hazaérünk megírom az élményeimet.

Még augusztus végén történt, hogy autóba pattantunk a gazdiékkal. Én reménykedtem, hogy a kedvenc nyaraló helyemre megyünk Eger mellé, de valahogy ennek az útnak nem akart vége szakadni, ebből kezdtem sejteni, hogy most más az úti cél.

Meg is érkeztünk estére egy tündéri kis faluba Megyerre. Képzeljétek ez a falu Magyarország legkisebb közigazgatási egységgel rendelkező faluja, kb. 13-an lakják mindösszesen.

Gyönyörű szép hely, csöndes kis utcák, szépen felújított falusi idill, nagyszerű kiránduló helyek és isteni házi koszt. Bár ezt csak sajnos hallomásból tudom, mert a gazdiék egy falatot nem hagytak sem a reggeliből sem a vacsorából.
http://megyer.hu/main/rolunk.html

Itt laktunk, ezt muszáj megmutatnom, mert annyira szép kis ház volt, azt hiszem szívesen laknék egy ilyenben.

És ami szintén nagyon szuper ebben a helyben, hogy megannyi kiránduló hely közül pl.: Sümegi vár. Mert többek között itt is jártunk, (Lehet egyszer majd összegyűjtöm a várakat és a várfalakon ülő képeimet egy külön bejegyzésbe) a Balaton is közel van, ezért elkirándultunk Keszthelyre is.

A keszthelyi kirándulást élveztem a legjobban, mert ott összefutottunk a barátnőmmel Joyával és Cooperrel, akit kezdek egyre jobban megkedvelni. És persze mint segítőkutyák és tanulók nekiálltunk néhány fotót készíteni, ami az embereknek nagyon tetszett és rögtön az összes turista a balatoni kilátás helyett minket fotózott. Igazi sztároknak éreztük magunkat.

A fotózás a nagy melegben igen kimerítő volt, így még gondoltuk a búcsú előtt csobbanunk egyet a magyar tengerben. Íme néhány fotó a találkozóról és fürdésről.

Próbálok most már nem sokat lustálkodni.
És hamarosan beszámolok a Rexes napunkról, mert az Állatok Világnapja alkalámából kis csapatunk ott volt. És már közeledik a vizsga napja is, meg a táborunk.

Fesztiválozó lettem

Igazán izgalmas volt a pénteki, szombati nap. A NEO Magyar Segítőkutya Egyesülettel a Sziget Fesztiválon voltunk.

Nagyon sok emberrel találkoztunk, jöttek tévések, fotósok és szombaton délután a Civil Szigeten még bemutatót is tartottunk.

Kemény nap volt mindkettő, hiszen sokszor fura kinézetű, idegennyelvet beszélő emberek jöttek oda hozzánk. Én néha kétkedve fogadtam őket, de anya gazdi egy kis kajával meg tudott nyugtatni, hogy ők is olyanok, mint a többiek és végül igaza lett, mert a két nap alatt igazán sok simogatást és jutalom falatot zsebelhettem be, amiért cserébe pacsikat osztogattam és néhány trükköt mutattam be.

Nem is akarnám hosszúra nyújtani a beszámolót, hiszen a képek magukért beszélnek.
Azért azt még el kell mondjam, nagyon büszke vagyok a társaimra, akik nagy zajban és tömegben fantasztikusak végig csinálták a mozgássérült segítő és hallássérült segítő kutya bemutatót.

Anya gazdi azt mondja még sokat kell tanulnom, hogy jobban bírjam az ilyen helyzeteket, de azon leszek, hogy megfeleljek a kihívásoknak. Már azt is elkezdtük tanulni, hogyan kell közlekedjek szépen pórázon kerekesszék mellett. Egész tűrhetően ment, ahhoz képest, hogy ilyet még nem nagyon csináltam eddig.

Annyit még a végére, mert anya gazdit, most is sokan megkeresték, hogyan lehet egy beagle terápiás kutya?! De bebizonyítjuk, hogy igenis nagyszerű terápiás kutya tudok lenni, mert elsősorban kutya vagyok, másod sorban beagle.

Jöjjenek a képek. :) Amiket köszönünk Burányi Virágnak a Neo Magyar Segítőkutya Egyesület önkéntesének. További képek: http://indafoto.hu/lofty/neosziget/page/1

Sok simogatást kaptam

A kis csapat: Dió (Tanuló Terápiás Segítőkutya), Té (Tanuló Terápiás Segítőkutya), Joya (Tanuló Mozgássérült Segítőkutya), Jómagam, Kuku (Hallássérült Segítőkutya)

Anyagazdival és a gorillákkal

Sziget után

Nyaralni voltunk

Alig egy hete jöttünk haza a nyaralásból. Mivel a képzésem szünetel - ebben a nagy melegben nem is baj - gondoltam beszámolok a nyaralásról.

Úgy kezdődik, hogy anya és apa gazdi elkezd táskákba pakolni, itt már érzem, hogy valami készülődik és nagyon figyelek. Amikor előkerül a kék nagy táska, mindig ebbe teszik az én cuccaimat, amikor utazunk, kezdek izgatott lenni. Figyelnem kell, hogy semmi se hagyjanak itthon. A lista fontos: etető, itató tál, a kajám, kakiszedő zacskó, a játékaim, jutalomfalat, és az alvókám, jelen esetben az elefántom.

Bepakolunk az autóba és irány a nyaralás, ez nagyon jó dolog. Együtt menni valahova mindig nagyon jó dolog. Idén az Őrségbe mentünk, egy házat béreltek a gazdiék közösen barátokkal, szerencsére a gyerekek idén is csatlakoztak. Ez nagyon boldoggá tett, mert tudtam, hogy akkor sok izgi játék vár rám.

De amire igazán nem számítottam, hogy új barátságot kötök egy macskával, akit Toninak hívnak. Először kicsit féltem tőle. Az otthoni macska barátom, Béla megtanította, hogy jobb tartani ezektől a négy lábúaktól, de szerencsére Toni jó fej volt, és segített az idegen macskákat elüldözni a kertből, így kevésbé voltak félelmetesek.

Egy dolog volt rossz ebben a kapcsolatban, kiderült Toninak valami férges baja van, gazdiék valami ilyesmit magyaráztak. Toninak is adtak valami gyógyszert, és megígérték, hogy ha hazaérünk én is kapok. Így is lett, ennek annyira nem örültem, ráadásul, még két hét múlva meg is kell ismételni. Na mindegy, de azért megérte.

Egy hetet voltunk, sokat játszottam, úsztam, kirándultam, mondhatom igazán jó nyaralás volt, és szerintem a képek magukért beszélnek.

Bemutatkozás

2009 február 1-én láttam meg a napvilágot 3 testvéremmel együtt. 8 hetesen egy nagyon kedves pár érkezett hozzánk, úgy éreztem velük kell mennem és ezt jeleztem is nekik, így hazavittek.
Ennek már több mint 4 éve.
A sok-sok év alatt rengeteg minden történt.

Kicsi koromban táskában hordoztak ide-oda, zajos járművön, munkahelyre. Azt mondták, amíg meg nem kapok minden szurit, addig így lesz. Aztán végre a saját a lábamon mehettem, de szerencsére akkor sem hagytak otthon, valamelyikük mindig vitt magával, így sok kedves emberrel találkoztam

Hamar kiderült számukra, hogy imádom a hasam, bár ez nem újdonság, ha nem mondtam volna beagle vagyok. Mi beagle-ik, ellentétben a többi kutyával, nem azért eszünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy együnk.

Cserébe egy kis jutalomfalatért bármit hajlandó vagyok megtanulni. Néha felpörgök ugyan, és ha nem kapok instrukciót, és kaját látok, egyszerre bemutatom az összes trükkömet, ezt nem igazán szokták szeretni. De hát a kajáért bármit.

Idén kezdett izgalmasság válni az életem. Anya gazdi, azt mondta, hogy annyira szeretem a gyerekeket (ez igaz, olyan jó fejek mindig megsimogatnak és mindig hajlandóak velem játszani, ki ne szeretné őket), szóval azt mondja, ezzel kéne valamit kezdeni. Nem igazán értettem, hogy mire gondol.

Pár hét múlva azonban kiderült. Nagy hideg volt arra emlékszem, jó sokat autóztunk és egy teljesen idegen helyen szálltunk ki a kocsiból. Egyszer csak megjelent egy lány kerekesszékben egy fura kinézetű hiperaktiv kutyával (elsőre nem voltam túl szimpi neki), mármint a kutyának), és embert sem láttam még ilyen fura szerkezettel, de nem volt túl félelmetes. Majd jött még egy fiú is, ugyanilyenben ült, kezdtem aggódni, de azért erőt vettem magamon és odamentem megnézni, nem bántott.
Aztán bementünk, ahol egy harmadik lány elkezdett mindenfélét csinálni velem. Megfogdosott, megsimogatott, bírtam, mert közben adott kaját is. Végül a Ricsi nevű, azt mondta, hogy megfelelek, próbáljuk meg.

Hát így kezdődött. Terápiás tanuló segítőkutya lettem a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnél.
Azóta már van nagyon szép hámom, voltunk mindenféle rendezvényen és folyamatosan készülünk az első úgynevezett temperamentum vizsgára.

Ez a nagy fordulat adta, hogy kezdjek el naplót írni. Hiszen eddig csak éltem a családi kutyák hétköznapi életét, de most már valami más leszek, segíthetek én is. Már nagyon várom.

Nyafi