2013. november 25., hétfő

Vonzások és állatságok

Azt hiszem a most következő képekhez nem kell sokat hozzáfűzni.
Anyagazdi azt mondja időnként jó a fajok közti kommunikáció, én megpróbáltam. Cuki voltam, ahogy szoktam. De csak nyelvnyújtogatást kaptam.




2013. november 19., kedd

Budakeszi érzékenyítő program

Rengeteg minden történik velem azóta, hogy meg lett a temperamentum vizsgám.
November 8-án a Nagy Sándor József Gimnáziumban voltunk az egyesülettel érzékenyítő programot tartani 14-15 éves korosztály számára.
Az egyesület a Norvég Civil Támogatási Alaptól nyert pályázaton a "Beszéljünk nyíltan a fogyatékossággal" című programjával. A program keretén belül országos szinten több óvodába, iskolába és munkahelyre is el fogunk látogatni, hogy megmutassuk az ép embereknek, hogy a fogyatékkal élők is ugyanúgy élik hétköznapjaikat, mint mindenki más, csak esetlegesen más problémákkal kell megküzdeniük.
A program egyik ilyen állomása volt Budakeszi.
Kamaszok révén kicsit lassabban oldódtak a fiatalok, mint ahhoz én szokva vagyok, mondjuk kisgyerekek esetén, de minden cukiságomat latba vetettem, hogy megkedveljenek. Ebben persze segítségemre volt Joya is, mivel a terápiás segítőkutyákról szóló részt ketten csináljuk.

Velük volt még aznap Kuku (a hangjelző kutya) és T, aki szintén tanuló terápiás segítőkutya.

Hosszúra sikeredett ez a pénteki nap, ugyanis délután megkezdtem felkészülésemet a Gyermekek Házában a második körös, a már tényleges terápiás vizsgámra. Erre a vizsgára, Kukuval együtt készülünk, mert amellett, hogy ő már vizsgázott segítőkutya, most szeretné a terápiás vizsgát is letenni.
A gyerekek nagyon helyesek, 4. osztályosok és 25-en vannak. Nagyon szeretem ezeket, a felkészüléseket, mivel köszönéssel indulunk, ami azt jelenti, hogy mindenki odajön hozzám, kér egy pacsit és cserébe én kapok jutalomfalatot. Néha hülyéskedek is egy kicsit a gyerekeknek, mert olyankor jókat nevetnek rajtam és végül is az cél, hogy mindenki jól érezze magát.

Végül pedig csatolok néhány képeket a budakeszin folyó munkáról.