Terápiás kutya lettem

Képzeljétek sikerült.
Most már az én hivatalos besorolásom is Terápiás segítőkutya.
December 11-ei vizsgával váltam hivatalosan azzá, amire hónapok óta készülünk anyagazdival.
Már egy ideje szerettem volna beszámolni a vizsgáról, csak anyagazdi állandóan a gépen lógott, mert a habilitációs kutyakiképzői vizsgájára készült. De jelentem az is sikerült.

De térjünk vissza a vizsgámhoz. Először szeretnék köszöneteket mondani. Köszönet illeti a Gyermekek házát (http://www.gyermekekhaza.hu/), ahol a nagyszerű 4. osztályos tanulókkal készülhettünk, nélkülük és szeretetük nélkül nem sikerült volna. Természetesen ugyanekkora köszönet illeti, az igazgatónőt Kókayné Lányi Mariettát, aki szerintem jobban izgult értünk, mint mi magunk.
Köszönjük még Loványi Eszternek és Kukunak, mert nagyszerű partnerek voltak a felkészülési órákon, mint tanulótársak.
És persze nem utolsósorban Mányik Richárdnak a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület elnökének, akik foglalkozott velünk és képzett minket, hogy minden simán menjen.

Magáról a vizsgáról annyit szeretnék elmesélni, hogy jó magam nagyon élveztem a feladatok végrehajtását, hiszen, mint köztudott imádok gyerekek között játszani, ha ehhez jó adag simogatás és kaja is társul, akkor aztán végképp.
Voltak pacsi adós feladataim, és mivel nagyon bátor gyerekekről van szó simán kérték búcsúzáskor a dupla pacsit is, pedig azt nem mindenki meri bevállalni. A kedvenc feladatunk továbbra is az maradt, amikor körém gyűltek és a kihúzott kártyák alapján testrészeimet mutogatták, érintették meg, a végén egy hatalmas adag simogatással jutalmaztak meg.

A vizsga után még csináltunk egy nagy közös osztály fotót is.
Jöjjenek a képek.

A kedvenc feladatunk

Futkározás

Kukus és Nyafi :)

Az osztályunk

Terápiás vizsgára készülök

Arról már meséltem, hogy terápiás vizsgára készülök. És a temperamentum vizsgám már meg is van.
De pár hete ténylegesen elkezdtem a felkészülésemet a vizsgára, ami azt jelenti, hogy járunk anyagazdival foglalkozásokat tartani gyerekeknek.

Egy 25 fős 4.-es osztályba járunk, ahol ép gyerekek járnak együtt egy fogyatékkal élő társaikkal. Ebbe az osztályba több hallássérült (siket) gyerek és egy értelmi fogyatékos fiú is van. Nagyon szép látni, hogy hogyan támogatják az ép gyerekek fogyatékos társaikat, hogyan örülnek egymás sikereinek a foglalkozásokon.

Nekem sem volt könnyű elsőre, hiszen a hallássérült gyerekek máshogyan beszélnek, a vezényszavak kicsit máshogy hangzanak, de pár alkalom után azért belerázódik az ember kutyája, ha nagyon figyel, és jó látni az örömüket, hogy nekik is megcsinálom, amit kérnek.

Többféle feladatot gyakorlunk, az első, amikor megérkezünk mindenki odajön üdvözölni, pacsit kérnek, amit nagyon szívesen adok, cserébe pedig simogatással és fini falatokkal jutalmaznak.

Van futkározós feladat, amit kutyás körökben mancsfoglalónak hívunk, kicsit hasonlatos a székfoglalóhoz. Ez elsőre nehezen ment, mert a gyerekek körülöttem futkároztak, nekem pedig egy helyben kellett maradnom, pedig szívesen szaladtam volna én is.

A kedvenc feladatom, amikor anyagazdi és a gyerekek körém ülnek, miközben én lefekszem a földre. A hámomra ragasztott zsebekben ilyenkor izgalmas feladatok várnak rájuk. Húznak egy kártyát, amin szerepel egy testrészt. Ezt először magukon kell megmutatni, utána meg rajtam. A gyerekek is nagyon szeretik ezt a részt.

Ezeken kívül csinálunk más feladatokat is, de ezek számomra a legizgalmasabbak.
Remélem a vizsga is jól fog sikerülni. Drukkoljatok.

T meg én

Pár hete T néhány napra beköltözött hozzánk. Ő az egyik tanuló társam, egy border collie, aki hamarosan szintén terápiás segítőkutya lesz, mint én.

Először nem voltam, teljesen elragadtatva az ötlettel, hogy T jön hozzánk, és nem én leszek az egyetlen kutya, aki élvezheti a gazdik szeretetét. Bár nem kellett hozzá sok idő és megváltozott a véleményem. Mégiscsak jó ha van otthon még egy kutya társ.

Többek között lehet vele szövetkezni Béla ellen (mint korábban említettem ő a macska lakótársam). És ha gazdiéknak nincs kedve játszani, T bármikor kapható volt egy kis birkózásra. Így nagyon gyorsan eltelt az a pár nap. Voltunk kirándulni erdőben, ahol nagyot kergetőztünk, étteremben, ahol kipihentük ez erdő fáradalmait.

Őszintén szólva, ha nem lenne ilyen kis fiatal még talán bele is tudnék szeretni, de hát ő még nagyon kis fiatalka kan. De psszt, jobb ha ezt nem tudja meg, úgyis letagadnám.

És íme néhány fotó.

 És egy videó arról, hogyan is játszottunk együtt